|
2007.07.22.
KORE
KIKAPOTT, A TOVÁBBJUTÁS ELDŐLT
Jótékony
szellő enyhítette a hatalmas hőséget a Római
Teniszakadémián zajló Magyarország-monaco Davis Kupa
összecsapáson.
A mára
tervezett két mérkőzésből mindkettőt meg kellett
nyerni ahhoz, hogy a magyar csapat továbbjusson,
hiszen az első két nap után 2-1-re vezetett a
monacoi csapat a három nyert meccsig zajló
találkozón.
Az első
mérkőzést a két első számú játékos, Bardóczky Kornél
és Benjamin Balleret vívta és első számú
játékosokhoz méltóan nagyon élvezetes csatát vívtak.

Mindketten a hosszú labdameneteket részesítették
előnyben, és amíg Balleret játéka biztosabbnak tűnt,
addig a fineszt Kore vitte bele a játékba, néhol
parádés rövidítéseket produkálva.
A két
játékos közötti majd 300 helyes különbség a
világranglistán egyáltalán nem látszott, teljesen
kiegyenlített volt a mérkőzés.

Az első
szettben 3-3-ig együtt haladtak a fiúk, majd ekkor
Kornél elvette a monacoi adogatását, aki azonban
egyből vissza is vette azt, így újból egyenlő lett
az állás. (Ekkor jött a hír, hogy Szávay Ági
megnyerte a palermoi WTA versenyt, 60 61-re lemosva
Müllert a döntőben) A mérkőzés 5-4-es állásánál
Kornél adogatására nagyon ráhajtott a monacoi,
érezni lehetett, hogy nem akar belemenni egy
esetleges rövidítésbe, ennek megfeleleően pedig
nagyon nagy erőbedobásra késztette Kornélt. A szett
leghosszabb gémjét aztán többszöri előny-csere után
Kornél nyerte, majd rövidítésbe "hajlott" a szett.

A
tie-breakben Kornél jobban koncentrált, egy gyönyörű
hálócsata után 5-2-re elhúzott, majd következő
adogatását elvesztette (5-3), de Balleret első
szerváját elvette, így három szettlabdához jutott.
Az elsőt ugyan elvesztette (6-4), de ő adogathatott
kétszer, melyből a másodikat be is húzta, így az
első szett az övé lett.
A
második szettben Kornél felülkerekedett ellenfelén,
sokkal meggyőzőbb játékot mutatott, 2-2-nél pedig le
is breakelte ellenfelét (3-2) hozta sajátját (4-2)
így karnyújtásnyira került a második szett
megnyerése, főleg mivel újra elvette Balleret
szerváját (5-2). A monacoi foggal-körömmel küzdött,
és már-már aggódni kezdtünk amikor Kornél
bebiztosította a szettet 7-5-re.
A
harmadik szett is nagyon jól kezdődött magyar
szempontból, hiszen 2-1-nél Kore elvette Balleret
adogatását (3-1), aki azonban egyből vissza is vette
(3-2) azt, majd a cserét még egyszer megismételték
(4-3). Balleret hozta saját adogatását (4-4) és
ekkor elhitte, hogy visszajöhet a meccsbe és sajnos
vissza is jött. Kornél sajnos nagyon visszaesett,
46-ra elvesztette a szettet és a negyedik szettben
sem tudott ellenállást kifejteni (0-6).
Jöhetett
tehát a döntő szett, ami előtt Kore kapott egy kis
gyúrást és a válogatott orvosa is ellátta a magyart,
de ez sem használt, Balleret egyből elvette Kornél
adogatását, majd ezt még egyszer megismételhette
annak ellenére, hogy szinte semmit nem csinált a
pályán, ütötte a biztosat és várta, hogy Kore
hibázzon. Ő sajnos eleget is tett Balleret
várakozásának, aki sorozatban 15. gémjét megnyerve,
egy újabb 0-6-tal megnyerte a meccset ezzel pedig
továbbjuttatta a monacoi csapatot.


Bardóczky Kornél - Banjamin Balleret 76(4) 75 46 06
06
|