TENNISHUNGARY.HU- a magyar tenisz honlapja.

VIDEÓ

Fucsovics Marci az Eddie Herr-en

 

 

KERESSEN RÁ NÁLUNK!

KERESSE MEG OLDALUNKON, AMIRE KIVÁNCSI

VAGY KERESSEN AZ INTERNETEN

Google

 

 

 

 

FőoldalRólunkElérhetőségVendégkönyvHírarchívumLinkek

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2010.02.21. NEM SIKERÜLT A NÉGY KÖZÉ JUTÁS

Hosszas várakozás után Susányi Zsófi végre elkezdhette a 10.000 dolláros albufeirai verseny főtábláját és ezúttal siker koronázta erőfeszítéseit.

 

 

 

Némi szerencse is kellett ahhoz, hogy megszerezze élete első WTA pontjait, az első körre kisorsolt 8. kiemelt ellenfele ugyanis visszalépett, így egy szerencsés vesztes ellen léphetett pályára és nyert is, sőt a nyolc közé is bejutott, ezzel 4 WTA pontot szerezve.

 

 

A négy közé kerülésért a 4. kiemelt török Ozgen következett, aki annak rendje és módja szerint 60 63-ra nyert, de Zsófi elégedett lehet, hiszen megszerezte azt amiért jött.

 

A 18 éves szegedi versenyzőnek még két alkalommal kell WTA pontot szereznie ahhoz, hogy felkerüljön a felnőtt világranglistára, a másodikra pedig már a jövő héten sor kerülhet, hiszen a portimaio-i 10.000-es verseny selejtezője alól mentesült és a főtáblán kap majd egy helyet, igaz hasizomhúzódással küszködik, ami akadályozza a szerválásban, de remélhetőleg ez a verseny kezdetéig javulni fog.   

 

 

 

A TennisHungary.hu írott anyagainak idézése kizárólag a megfelelő forrásmegjelöléssel engedélyezett!.