TENNISHUNGARY.HU- a magyar tenisz honlapja.

VIDEÓ

Zsiga Máté a DC-edzésen

 

 

KERESSEN RÁ NÁLUNK!

KERESSE MEG OLDALUNKON, AMIRE KIVÁNCSI

VAGY KERESSEN AZ INTERNETEN

Google

 

 

 

 

FőoldalRólunkElérhetőségVendégkönyvHírarchívumLinkek

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2010.03.03. ÁGI A 16 KÖZÖTT MONTERREYBEN

Szávay Ági is megkezdte a 220.000 dolláros monterrey-i tornát, az Acapulcoban összeszedett sérülése tehát rendbejönni látszott.

 

 

 

Napsütésben, de nem túl sok néző előtt került megrendezésre az első fordulós találkozó, melyen Ági ellenfele az a Julia Goerges volt, aki 2007-ben Dohában egyszer le tudta győzni Ágit, a 69. helyen álló német pedig újabb bravúrra készült.

 

A meccset megelőzően már lehetett tudni, hogy a győztes a 16 között majd a német Grönefeld ellen játszik majd, aki Hradeckát két sima szettben verte.

 

Ági mozgásán azért látszott a sérülése, bal combja be is volt kötve, a futással pedig próbált is spórolni, az Acapulcoban nélkülözött fejpánt pedig sajnos visszatért.

 

 

Ági nem tudott jelentősen ellenfele fölé nőni játékban, erre azonban nem is volt szükség, Goerges megtette azt a szívességet, hogy sokat hibázott, Ági magabiztos és óvatos játékkal tartotta a lépést, 4-3-nál pedig Goerges egy hatalmasat hibázott ziccerben, mellyel Ági 5-3-ra elhúzott és a szettért adogathatott.

 

A 2006-os magyar bajnoknak ez sikerült is, 40 perc alatt 6-3-ra nyerte a játszmát, a másodikat azonban ugyanilyen arányban elbukta, így jöhetett a döntő szett, melyben Ági 3-2 után meglépett, breakelni tudott (4-2), 5-2 nél pedig a németnek már a meccsben maradásért kellett szerválnia.

 

Goerges meg tudta oldani a feladatot (5-3), az esti Jankovic-meccsre egyre jobban megtelő stadion közönsége előtt azonban Ági hozni tudta adogatását és két óra alatt 63 36 63-ra nyert.

 

A 16 között tehát jöhet Grönefeld (60.), akivel Ági még nem játszott, győzelme esetén pedig az Errani és (valószínűleg) Cibulkova meccsének győztesével játszik majd a nyolc között.

 

 

A TennisHungary.hu írott anyagainak idézése kizárólag a megfelelő forrásmegjelöléssel engedélyezett!.