TENNISHUNGARY.HU- a magyar tenisz honlapja.

VIDEÓ

Zsiga Máté a DC-edzésen

 

 

KERESSEN RÁ NÁLUNK!

KERESSE MEG OLDALUNKON, AMIRE KIVÁNCSI

VAGY KERESSEN AZ INTERNETEN

Google

 

 

 

 

FőoldalRólunkElérhetőségVendégkönyvHírarchívumLinkek

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2010.03.05. MELINDA CHARLESTONBAN IS JÁTSZIK

A tavalyi után egyértelműen visszalépés az idei szezon Czink Melinda számára, aki legutóbbi négy versenyén az első körben esett ki.

 

 

 

Pedig nem indult rosszul a szezon a világranglista 46. helyén álló balkezes magyar számára, hiszen Brisbane-ben a nyolc között nagyon megszorongatta Henint, ezt követően azonban Hobartban, az Ausztrál Openen, Dubaiban és Kuala Lumpurban is az első körben kiesett.

 

Ezen a mérlegen próbál meg javítani egy hosszú amerikai sorozattal, melynek első lépése a jövő heti Indian Wells-i verseny, majd Miami (ezeken Szávay Ági is elindul), Ponte Vedra és Charleson következik.

 

 

Utóbbi két verseny már zöld salakos, Charlestonban pedig bőven lesz megvédeni való pontja, hiszen tavaly Petrovát is legyőzve a nyolcig jutott a 64-es főtáblán. A negyeddöntőben Bartoli állította meg, aki idén is ott lesz a versenyen, ahogy a címvédő Lisicki is, de nem ők lesznek a legnagyobb nevek a 700.000 dolláros versenyen.

 

A nevezettek között ugyanis szerepel a világelső Serena Williams, a 4. helyen álló Wozniacki, Azarenka (6.) és Jankovic (9.) is, de a 20-ból további öt játékos teszi tiszteletét majd.    

 

 

A TennisHungary.hu írott anyagainak idézése kizárólag a megfelelő forrásmegjelöléssel engedélyezett!.