TENNISHUNGARY.HU- a magyar tenisz honlapja.

VIDEÓ

Zsiga Máté a DC-edzésen

 

 

KERESSEN RÁ NÁLUNK!

KERESSE MEG OLDALUNKON, AMIRE KIVÁNCSI

VAGY KERESSEN AZ INTERNETEN

Google

 

 

 

 

FőoldalRólunkElérhetőségVendégkönyvHírarchívumLinkek

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2010.03.06. CIBULKOVA MEGÁLLÍTOTTA ÁGIT

Bár mindketten nagyon fiatalok még, a Szávay-Cibulkova meccsnek elég nagy történelme van, az utóbbi három évben ugyanis négyszer is megmérkőzött egymással a magyar és a szlovák versenyző, ma pedig a történetük egy újabb fejezetét írták meg. 

 

 

 

Ági és Dominika a profik között 2007-ben háromszor is találkozott (korábban a juniorok között egyszer, 2005-ben Ági nyert) és mindhárom alkalommal, Bad Gasteinben, New Havenben és Pekingben is Ági tudott győzni, legutóbbi találkozójukon azonban a tavalyi Roland Garros nyolcaddöntőjében a szlovák játékos bizonyult jobbnak. 

 

 

Az állás tehát 3-1 volt a mai (ottani idő szerint még péntek délutáni) monterrey-i találkozó előtt, de ami közös volt ezekben a meccsekben, az az, hogy mindig a jobb ranglistával rendelkező játékos nyert.

 

Ezúttal ez Cibulkováé volt jobb, ő a 29. helyen áll, míg Ági a 31., de ez azért nem számottevő különbség, így reméltük, hogy ezúttal megszakad ez a sorozat.

 

Ági magabiztosan kezdett, két ászt is bevert és hozta a gémet, de a szlovák lány is tartotta a lépést, igaz Ági nagyobb veszélyt jelentett az ő adogatásaira mint fordítva.

 

 

Ez végül 3-2-nél érvényesült is, Ági breakelni tudott (4-2), de Cibulkova egyből visszavette (Ági break-labdánál kettőshibát ütött- 4-3), így joggal volt dühös, amikor megint elvesztette szerváját (5-3), Ági ugyanis így a szettért adogathatott.

 

A magyar játékos 43 perc alatt be is húzta a szettet 6-3-ra, majd mindketten bekérték edzőjüket, a lányok pedig óvatosabbá váltak ezáltal, mindketten nagyon vigyáztak adogatójátékaikra. Ez egészen Cibulkova 3-2-es vezetéséig volt így, addig breaklabda sem volt a második szettben, ekkor azonban kettő is, sajnos mindkettő Ági adogatásánál és az elsőt ki is használta az ellenfél, ezzel 4-2-es vezetésre tett szert.

 

A magyar versenyzőnek két break-labdája is volt, de nem tudott visszabreakelni, 2-5-nél pedig a szettben maradásért kellett szerválnia, amit elsősorban jó adogatásainak köszönhetően meg is tudott csinálni (3-5), viszont Cibulkova a szettért adogathatott és sikerült is neki 6-3-mal egyenlíteni, így másfél óra játék után jöhetett a döntő szett.

 

Edzője újra próbált lelket önteni Ágiba, aki a háromszettes csatákat eddig jól bírta, az első két fordulóban döntő szettben nyert (idén már a 10. döntő szettes meccse volt ez), míg Cibulkovának mindössze a harmadik volt idén, az előző kettőt pedig elveszítette.

 

Sajnos a szett nem kezdődött jól, Ági egyből elvesztette adogatását, majd 0-2-nél egy maratoni szervagémet hozott (alighanem elment volna a meccs ha elmegy az a gém), ezzel életben tartotta reményeit (1-2), sőt egy breakkel ki is egyenlített (2-2).

 

Sajnos ezt követően Cibulkova sorozatban három gémet nyert, 2-5-nél pedig a meccsért adogathatott, de szerencsére ez meccslabdája ellenére sem jött össze neki (3-5), de Ági nem tudta hozni a szerváját így 36 63 63-ra kikapott.

 

 

Ági e heti teljesítményére nem lehet panasz, a jövő héten pedig Indian Wellsben tovább gyűjtögetheti a WTA pontokat.

 

 

 

 

 

A TennisHungary.hu írott anyagainak idézése kizárólag a megfelelő forrásmegjelöléssel engedélyezett!.