TENNISHUNGARY.HU- a magyar tenisz honlapja.

VIDEÓ

Zsiga Máté a DC-edzésen

 

 

KERESSEN RÁ NÁLUNK!

KERESSE MEG OLDALUNKON, AMIRE KIVÁNCSI

VAGY KERESSEN AZ INTERNETEN

Google

 

 

 

 

FőoldalRólunkElérhetőségVendégkönyvHírarchívumLinkek

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2010.03.06. SOKKAL JOBB AZ DEI ÉV

Össze sem lehet hasonlítani Szávay Ági idei és tavalyi évkezdetét, a 2010-es szezon eleje ugyanis sokkal jobban kezdődik mint a 2009-es. 

 

 

 

Ági idén még egyszer sem kapott ki az első körben (tavaly ilyenkor már négynél tartott), ráadásul háromszor is eljutott a legjobb nyolcig, ami elég kiegyensúlyozottá teszi az eddigieket.

 

2008-ban és 2009-ben épp ez a kiegyensúlyozottság hiányzott a 2006-os magyar bajnok játékából, ezzel pedig egyre feljebb lépeget a világranglistán, a jövő héttől pedig már biztos, hogy újra a TOP30 tagja lesz a jelenleg a 31. helyen álló játékos.

 

 

Tavaly az Indian Wellsi versenyig mindössze 108 pontot gyűjtött, amit idén már az első két versenyén megszerzett, idén pedig már 470 pontnál jár, kicsit előre dolgozott tehát, ami nem is árt, hiszen mostantól elég sok megvédendő pontja lesz.

 

Indian Wellsben és Miamiban a 16 közé kerüléssel 280 pontot szerzett tavaly, majd a salakpályás szezonban (Stuttgart, Róma, Madrid és RG) pedig 591 pontot gyűjtött.

 

 

Az idei salakos szezonja egyébként egy ponton tér el a tavalyitól, hiszen ugyanúgy mint tavaly, Miami után elkezdi a felkészülést, aminek gyümölcsét Stuttgartban, Lisszabonban, Madridban és a Garroson arathatja le.

 

Azt még nem tudni, hogy ezt követően szakít-e a hagyományokkal és elindul-e a wimbledoni torna felvezető versenyein (az eddigi gyakorlat nem nagyon jött be), de Wimbledon és reméljük a budapesti verseny mindenképpen szerepel a tervei között. 

 

 

 

A TennisHungary.hu írott anyagainak idézése kizárólag a megfelelő forrásmegjelöléssel engedélyezett!.