|
Szerencsés
helyzetben van a magyar junior fiú tenisz, Fucsovics Marci mellé
Zsiga Máté is "felnőtt", így két kiemelkedő képességű játékossal
rendelkezünk.
Az SZVTK játékosa a
tavalyi év második felétől kezdve szállítja futószalagon az
eredményeket a 2-es és az 1-es kategóriás versenyekről.
Előbbi tornák a
világranglista 9. helyén álló versenyző számára már nem hoznak
annyi pontot, hogy megérje rajtuk elindulni, a továbbfejlődés
szempontjából pedig már csak az 1-es versenyek és a Grand Slamek
tartogatnak kihívást.

A szokásos ázsiai
versenyek inkább a pontok miatt fontosak, mezőny szempontjából
nem vetekedhetnek az európai tornákkal, de ha Máté jól teljesít,
nagy lépést tehet a felé, hogy az év végén bent maradjon a
TOP10-ben, amiért profi szabadkártyák járnak majd.
A legjobb
eredményekkel számolva, azaz ha Máté megnyeri egyéniben mind a
három előtte álló 1-es kategóriás versenyt, 200 plusz pontot
tudna szerezni, ezzel pedig nem csak a 6. helyen álló Fucsovics
Marcit előzné be, hanem a 4. helyre is fel tudna jönni jó
esetben.
A Thaiföld-
Malajzia- Fülöp-szigetek hármas közül az első lesz a legnehezebb
dolga, ott ugyanis a ranglista 8. helyén álló tajvani Huang az
1. kiemelt.
A verseny másik
magyar játékosa, Csonka Gábor a selejtező első körében 62 62-re
vert egy thaiföldi srácot, a második fordulóban azonban a döntő
szettben feladni kényszerült a meccset a 4. kiemelt japán
Muramatsu ellen.
Reméljük, hogy a
balkezes nyíregyházi versenyző sérülése nem súlyos, hiszen rá is
várna még két verseny. Neki jobbulást, Máténak pedig sok sikert
kívánunk!
|