TENNISHUNGARY.HU- a magyar tenisz honlapja.

VIDEÓ

Zsiga Máté a DC-edzésen

 

 

KERESSEN RÁ NÁLUNK!

KERESSE MEG OLDALUNKON, AMIRE KIVÁNCSI

VAGY KERESSEN AZ INTERNETEN

Google

 

 

 

 

FőoldalRólunkElérhetőségVendégkönyvHírarchívumLinkek

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2010.03.09. A FŐTÁBLA KÜSZÖBÉN

Jól rajtolt Mikó Zsófi a 10.000 dolláros németországi verseny selejtezőjében, hiszen kiemeltet búcsúztatva jutott be a kvali döntőjébe. 

 

 

 

A 17 éves győri játékos eddig egyszer szerzett WTA ponto(ka)t, ezt pedig még kétszer meg kell ismételnie, hogy felkerüljön a WTA ranglistára, ehhez pedig már meg is tette az első lépést.

 

 

Zsófi a bucheni szőnyegpályás verseny kvalijának első körében 62 46 61-re verte a 737. helyen álló 10. kiemelt német Zaját, ma azonban egy újabb bravúr kel majd, hiszen a 6. kiemelt bolgár Gledacheva (638.) ellen kell kiharcolnia a főtáblára kerülést. 

 

Amennyiben ez sikerül neki, némi szerencsére is szüksége lesz, a főtáblán ugyanis akár az 1., a 3. vagy a 8. kiemelttel is összekerülhet.

 

A törökországi Antalyában zajló 10.000-es versenyen Lukács Vanda és Argyelán Csilla is a selejtező második fordulójában búcsúzott.

 

 

A TennisHungary.hu írott anyagainak idézése kizárólag a megfelelő forrásmegjelöléssel engedélyezett!.