TENNISHUNGARY.HU- a magyar tenisz honlapja.

VIDEÓ

Zsiga Máté a DC-edzésen

 

 

KERESSEN RÁ NÁLUNK!

KERESSE MEG OLDALUNKON, AMIRE KIVÁNCSI

VAGY KERESSEN AZ INTERNETEN

Google

 

 

 

 

FőoldalRólunkElérhetőségVendégkönyvHírarchívumLinkek

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2010.03.10. A FIÚK IS JÁTSZANAK A JÖVŐ HÉTEN

A két legelőkelőbb helyen rangsorolt magyar férfi versenyző, Balázs Attila és Kellner Ádám is pályára lép a jövő héten. 

 

 

 

A tallinni Davis Kupát kihagyó Balázs Attila (305.) a tunéziai ATP Challengeren elszenvedett veresége és betegsége után az e heti spanyol versenyt végül lemondta, a jövő héten azonban Porecben újra ütőt ragad.

 

A 10.000 dolláros salakpályás versenyen a gödöllői játékos valószínűleg a 3. kiemelt lesz, így a minimum elvárás a négy közé kerülés lesz már csak azért is, mert a horvát salak nagyon fekszik Attilának, tavaly négyszer járt a déli szomszédunknál és háromszor döntőt játszhatott.

 

 

Párosban még ennél is eredményesebb, hiszen 2008-ban akkori edzőjével, Amir Hadaddal két versenyt be is húztak, ami most is lehetséges, igaz ezúttal bátyjával, Gyurival, aki egyéniben szintén ott lesz a főtáblán.

 

A versenyre egyébként két MTK-s, Bátyi Tomi és Pákai Norbi valamint a diegos Montvai Gábor is nevezett, ők valószínűleg a selejtezőre férnek majd csak föl.

 

 

Kellner Ádám a törökországi Antalyát választotta a jövő hétre, ahol egy salakos 10.000-es versenyen próbálhat meg minél több ATP pontot összegyűjteni, 3. kiemeltként pedig minden esélye meg is van erre. A verseny egyébként koedukált, a hölgyeknek is rendeznek versenyt, ahol Ádám csapattársa, a szintén IDOM-os Batta Lucia és az MTK-s Argyelán Csilla is részt vesz majd.

 

 

Fucsovics Marci a zürichi bemutató verseny után is Svájcban marad, a jövő héten (illetve már most hétvégétől) ugyanis egy 10.000-es torna lesz Wetzikon városában, melynek listáján jelenleg a selejtezőre várakozik, de ha pályára lép, akkor 2009 júliusa után újra profi versenyen játszhat. 

 

 

A TennisHungary.hu írott anyagainak idézése kizárólag a megfelelő forrásmegjelöléssel engedélyezett!.