|
Az izraeli Smashnova
után Szávay Ági lett a második a budapesti WTA verseny
történetében, aki meg tudta védeni a címét.
A helyzetet az tetté
még speciálisabbá, hogy ellenfele ugyanaz volt, mint tavaly,
igaz ez egyben előny is volt, hiszen már tudta, hogy mire
számítson a svájci Schnyder ellen.

Tavaly három
szettben sikerült a győzelem, idén azonban sokkal magabiztosabb
volt a magyar versenyző, 62 64-re nyert és ezzel megszerezte
karrierje negyedik tornagyőzelmét.
Ági a jövő héten
Prágában szerepel, ahol újabb tornagyőzelemre törhet, hiszen a
mezőny semmivel sem nehezebb, mint amilyen most volt.
„Nagyon nehéz
meccs volt, főleg a körülmények miatt, borzasztó meleg volt.
Mindketten fáradtak voltunk a hosszú elődöntők miatt. Tavaly is
egymással játszottuk a döntőt, és akkor is én nyertem, ez fejben
befolyásolhatta Schnydert, az elején kicsit idegesnek tűnt. A
közönség fantasztikus volt, csakúgy, mint tavaly. Óriási dolog
kétszer hazai pályán tornát nyerni" – mondta Szávay a meccs
után.
|