|
Ma elkészült a női
szuperliga sorsolása is, a csapatok összeállítását elnézve pedig
úgy tűnik, gyengébb mezőny gyűlik össze, mint az elmúlt években.
A csapatok idén
külföldi játékost alig alkalmaznak (ennek valószínűleg anyagi
okai vannak), aminek azért mi inkább örülünk, hiszen így a hazai
játékosok között dől el az aranyérem sorsa.

Az idei sorozat
érdekessége, hogy idén egymás utáni napokon, augusztus
5-6-7-8-9-én kerül megrendezésre, vagyis nincs esőnap, sem
pihenőnap, így csak reménykedni tudunk, hogy nem lesz eső, mert
az borítaná az egész programot.
Ami az esélyeket
illeti, a végső győzelemre az MTK, az
IDOM és
a Tabáni Szpari a legesélyesebb, azt azonban nehéz megjósolni,
hogy melyikük lesz a végső győztes.
A tavalyi győztes és
az utóbbi nyolc év hatszoros bajnoka, a Budapesti Szpari
teljesen kicserélődött (saját testvérklubjának, a Tabáni Szpari
játékosaival...), ráadásul idén Arn Gréta, Marosi Kati és Kapros
Anikó sem lesz velük, a Krancziczki-Seregély-Gaál-Novák csapat
pedig nem lesz képes bejutni a döntőbe sem még akkor sem, ha
Földényi Dia is a csapatot erősíti.

A tavalyi második
MTK-nak sikerült együtt tartani a fiatal és ütőképes csapatot,
Jani Réka, Babos Timi, Bulgakova Vaszilisza, Argyelán Csilla,
Müller Réka, Nagy Judit jó csapatnak tűnik, Nagy Kyra pedig
hozza majd a tapasztalatot.

Temesvári Andrea
nemrég a Budapest szélén működtetett tenisztelepét a Park
Teniszklubra cserélte, az MTK csapatát pedig idén már ő is
irányítja, ráadásul játékosként is benevezték, ami még
pikánsabbá tenné a dolgot.
Az IDOM idén Ábris
Team néven fut, a csapatban pedig Susányi Zsófi, Batta Lucia,
Németh Virág, Halász Klaudia, Habler Henrietta, Rohonyi Réka és
Hegedűs Dóri van, de Susányi Zsófi mögött talán a legnagyobb
játékerőt a junior világranglista 20. helyén álló ukrán Kovalets
képviseli majd.

A Tabáni Szpariban
többek között Kapros Anikó, Pump Luca, Szávay Blanka, Bukta Ági,
Borsányi Csilla próbálja meg kiharcolni a győzelmet, de
Szlavikovics Szabina (PVTC), Göböl Edina, a Berecz-nővérek
(Budaörs), Filipovski Aleksandra (Metro RSC) és Zubor Zsófi
(Pécs 2000-Hód TC) játékát is láthatjuk majd.
Az A csoportba
egyébként az MTK, a Tabán, a Metro és a Budapesti Szpari jutott
be, míg a B csoportba az IDOM, a két pécsi csapat és a budaörsi
együttes került.
|