|
Négy-öt olyan magyar
játékos utazott az e heti egyéni Eb-kre, akinek a végső
győzelemre is esélye volt, közülük azonban már csak egy maradt
versenyben.
Az U18-as
korosztályban a Babos-Susányi-Fucsovics-Zsiga négyes bombaerős
csapatnak számított, a legjobbak azonban sajnos csalódást
keltően szerepeltek.
A világranglista 10.
helyén álló Zsiga Máté a linzi ITF verseny döntője után utazott
Klostersbe legyőzőjével, az olasz Colellával egy autóban, jó
formáját azonban nem tudta hozni, az első meccsén kikapott a
210. helyen álló portugál Diastól.
Fucsovics Marci
számára a fűről nehezebb az átállás, a hazai csapatbajnokságban
egy meccset vállalt és döntő szettben kikapott a korábbi magyar
bajnok Pákai Norbitól, itt pedig szintén nem ment neki, a
világelső 26 62 62-re kikapott a mindössze a 863. helyen álló
ciprusi Tsangaridistől.
Marci tavaly az első
olyan fiú lett, aki az U18-as korosztályban a döntőig menetelt,
az akkor szerzett 120 pontját pedig nem tudta megvédeni, ez
azonban nem veszélyezteti világelsőségét.
"Sajnos ma bekövetkezett, amire senki sem számított, fiaink
elvéreztek. Egy edzőnek ilyenkor is állnia kell a sarat, nem
csak akkor, amikor a sikerek jönnek, nem könnyű lelket önteni a
frusztrálttá vált játékosokba. Mindketten más-más okokból,
Máténak nagyon sok volt az ITF Team-mel töltött 2 hónap, még
nemigen tudott regenerálódni, plusz a múlt héten kihajtotta
magát a linzi versenyen, ahol ugyanúgy rekord meleg volt, mint
otthon. Sajnos ez most ennyibe került, bár azt is hozzá kell
sportszerűen tennünk, hogy a portugál ellenfele is kitűnően
játszott, nem sok esélyt hagyott Máténak, akinek ezen kívül elég
komoly nyakizom húzódás is nehezítette a munkáját.
Marcinál kicsit hamar jött a nagy siker utáni újabb felpörgés,
és ő egy olyan típus egyelőre, aki nem tud sorozatban kiugróan
jól játszani, pláne otthon is szokás szerint túl sokat
foglalkoztak vele (ami ilyen siker után azért érthető). Nem
tudott megfelelően koncentrálni a munkájára, és otthon sem volt
túl optimálisan megoldható a felkészülése. Az is belejátszott a
dologba, hogy amíg a füvön legfőképp az erő számított, addig a
salakon újra a hosszú távú kondícióra kellett volna építeni a
játékát, de ez még nem volt rendesen beidegezve. Sürgette a
pontok befejezését, sokszor akkor is azt hitte, hogy vége a
labdamenetnek, amikor ellenfele még bőven megjátszotta a labdát,
és nem tudta befejezni megfelelően a pontokat. Ő még nem tanulta
meg azt a fajta játékot, hogy akkor is nyerjen, amikor nincs
formában, a pontok mindenáron történő begyűrése még nem a
sajátja. Ez lesz a következő időszak feladata, mert a következő
években pont ilyen formán kell átgyűrődnie a Future tornákon, e
nélkül nehéz lesz az áttörés."-
nyilatkozta a csapat
vezetője, Hornok Miklós az MTSZ honlapjának.
Babos Timi mögött
igen megterhelő hetek vannak, több borításon és a junior
valamint a felnőtt mezőnyben is helyt kellett állnia, így nem
csoda, ha ő is hamar elvérzett. Timi az első meccsét még
megnyerte, a másodikat azonban már nem tudta, most pedig pihenő
vár rá, a betervezett kazahsztáni versenyeket le is mondta.
"Sajnos véget
ért egy nagy sorozat, ami várható volt. Timi 8 hete versenyez
pihenés nélkül és mind fizikailag, mind mentálisan teljesen
lemerült. Szerencsére az elmúlt hetekben (egy kivételével -
budapesti WTA ) minden versenyen érdekelt volt, meg a döntőben
is, így nem maradt idő a pihenésre, feltöltődésre. Verhető, de
nem rossz ellenféltől kapott ki, aki 500-ban van a felnőttek
között. Normális esetben nem hiszem, hogy gondot okozott volna
Timinek legyőzni őt, de tegnap jobb volt a spanyol lány. Nagyon
rövid időn belül kellett alkalmazkodni a különböző borításokhoz,
ami most nem sikerült a legjobban. Timi nagyot küzdött, de
hiányzott a frissesség. Sajnálom, hogy így alakult, de a jó
sorozatok mindig véget érnek egyszer. Szomorú volt tegnap Timi,
nagyon szeretett volna nyerni. Szükség van pár nap pihenőre,
mert sűrű az elkövetkező hetek programja is."- mondta Timi
édesapja
Mivel Bukta Ági is
nagyon hamar búcsúzott, a mai napra csak a hátfájdalmakkal
küszködő Susányi Zsófi maradt hírmondónak, aki egy svéd és egy
brit lány legyőzésével jutott be a 16 közé, ott viszont a bolgár
Hristova búcsúztatta.
A lányok párosban
még versenyben vannak, a 6. kiemelt Susányi/Babos kettős már
elődöntős, a döntőbe kerülésért pedig a 7. kiemelt hollandok
jöhetnek.
A moszkvai U16-os
versenyen Szlavikovics Szabina, Madarász Gergő és Kaszás Beni is
hamar kikapott, Müller Rékát azonban nem zavarja a hatalmas
hőség és már a nyolc között van.

Réka a 14. kiemelt
ukrán Kohsman legyőzésével kezdett, majd a horvát Lukast
szintén három szettben verte, ma azonban az orosz Frolova ellen
csak két gémet hullajtott el. A négy közé kerülésért holnap a
liechtensteini Von Deichmann ellen játszhat, aki nem tűnik
verhetetlennek és ha nyer, akkor a döntőbe kerülésért sem
kiemelttel játszik.

Az U14-es európai
ranglista 2. helyén álló Bíró André is az aranyéremért utazott a
plzeni EB-re és eddig minden rendben is halad. A többiek, Pirók
Alexa, Koleszár Zsófi és Rendek Gergő korán kikapott, André
azonban egy cseh és egy portugál srác legyőzése után ma a német
Haerteis-t is búcsúztatta (46 63 64), holnap pedig a svéd Ymer
ellen játszik az elődöntőért.
|