|
Susányi Zsófi két
hete megszerezte karrierje első profi tornagyőzelmét egy szerb
10.000-es versenyen, majd a múlt heti egyéni EB-n is ő
teljesített a legjobban az U18-as korosztályban a magyarok
közül.
Elkapta tehát a
fonalat a 695. helyen álló 18 éves szegedi lány, ezt pedig most
a palici 10.000 dolláros versenyen is bebizonyította.

Zsófi az első
fordulóban az 5. kiemelt cseh Vankova (741.) ellen kezdett és 61
64-re nyert is, a nyolc közé kerülésért pedig a szabadkártyás
szerb Kachar következik, aki ellen már a magyar játékos az
esélyes, a nyolc között pedig a magyar származású 4. kiemelt
szlovák Juhaszova (712.) jöhet, aki tenisztudásban semmivel sem
jobb Zsófinál.
A főtáblának négy
magyar vágott neki, de csak Zsófinak sikerült továbbjutnia,
Filipovski Szandi 64 46 61-re kikapott a selejtezős Vrskovától,
Argyelán Csilla is döntő szettben kapott ki 8. kiemelt
ellenfelétől és Pump Lucának sem sikerült megszereznie első WTA
pontját, 64 63-ra kikapott a szlovén Rebersaktól.
|